WCA Díjátadó és Gálavacsora

Egy rendezvény, amelynek arculatában és kidolgozásában teljes szabad kezet kaptunk. Hívószó: magyaros tematika, ami nem a klasszikus folklór.

Létszám: 210

Rendezvény: Gálavacsora

A WCA Projects Network felkérésére részt vettünk a budapesti konferencia szervezésében több programmal és azon belül a teljes gála vacsora szervezéséért és lebonyolításáért is mi feleltünk. Az alap koncepciót kifordítottuk és kicsit a feje tetejére állítottuk azzal, hogy eltávolodtunk a klasszikus gála vacsorás körasztalos eleganciától. Ügyfelünk kérése az volt, hogy a rendezvény koncepció legyen ugyan magyaros, hiszen kizárólag külföldi vendégek lesznek jelen, de mutasson túl a klasszikus folklóron. Ezen felbátorodva mutattunk olyan rendezvényhelyszíneket, amik már eleve kilépnek ebből a körből és egy új dimenziónak, új látásmódnak ágyaznak meg. Az esemény helyszínéül végül a Kioskot választottuk, ami a maga belvárosi nyüzsgő hangulatával, kicsit indusztriális enteriőrjével remek alapot nyújtott a -szó szerint- felpaprikázott koncepcióhoz, amiben a klasszikus magyaros tradíció találkozik nagyvilági Cirque du Soleil élménnyel. Ez a modern magyaros elképzelés pedig teret adott annak, hogy az amúgysem színtelen Kioskba még több színt vigyünk. Igy alakult ki az eklektikus, kicsit túlzó, színes dizájn tradícionális mintákból építkező jelmezekkel és akrobatikus-énekes produkciókkal kiegészített modern, interaktív folklór esttel.

Az este kísérő programjai mind szórakoztatóak és látványosak voltak. Igyekeztünk mindenhova egy kis Magyarországot csempészni.  A szerencsekerék nyereményei pl kizárólag eredeti magyar kézműves termékek voltak, így a vendégek belekóstolhattak az igazi kézműves csokik és pálinkák ízeibe, valamint nyerhettek bőrből készült apróságokat vagy éppen klasszikus kalocsai mintás kiegészítőket. Imádták. És mi is imádtuk ezt a rendezvényt! Hálásan köszönjük, hogy korlátlan bizalmat szavaztak nekünk és így csodát alkothattunk. Az eseményről készült videók itt és itt elérhetők